Kulcs és a zár is én vagyok

922a15c23f85931a18edd07431cd72b1

Számtalan poszt és blogbejegyzés születik a futással és futókkal kapcsolatban. Talán van ennek a sportnak egy olyan horderejű energetikája, ami arra késztet bennünket, hogy szavakban és írásban rögzítsük le az élményeinket.

Áprilisban indult a futásos életem. Sodródtam benne, tetszett, hogy első alkalommal már 3,5 km végig le tudtam futni. Nagyon motiváló volt ez a tapasztalás, erőt adott, és kíváncsiságot, és bátorságot. Nagyon sokáig a kóbor kutyák miatt nem mertem kimenni az utcára futni. De a kedves futó társak, felvilágosítottak arról, hogy milyen kis ügyes önvédelmi fegyverrel lehet kibiztosítani magam. Ezt itt azért jegyzem meg, mert volt egy kutyaharapásos élményem, ami évekig pánikoltatott és kalodába zárt.

Szóval, újra és újra kimentem, futottam. Tudatosan hozzá olvastam ehhez a témához, videókat néztem, futókkal beszélgettem. Az így kinyert információt pedig, beintergáltam az életembe.

Majd azon kaptam magam, nagyon gyorsan, hogy muszáj kimenni, hetente háromszor már. Ha nem tudtam kimenni, akkor rosszul éreztem magam a bőrömben. Függő típus vagyok. Ami megérint, azt akarom, és az kell nekem, és ahhoz én is adom magam teljes mértékben.

Mindehhez hozzá tartozik nagyon szervesen Gerle Éva (blogger, író, fordító, sportoló, polihisztor) személyisége, és az, amit alkot vele. A sport, az egészséges női önbecsülés, az egészséges örülés merése. És erre való bátorítása. Igen, tőle tanultam el és meg, vagy általa bukkant fel belőlem az, hogy szeressem azt, ahogyan kinézek a sport által. Az edzések és a futás eredményeit. A szépségnek, amit magamon tapasztalok. Magamat magamért szeressem, senkihez ne méricskéljek, ne centizzek. Legyek nagyvonalú, mert lehetek, hisz a hét napból, ötöt sporttal koronázok meg. És kiengedhetem, ennek az eufóriáját, és ki is kell. Hisz ahogyan növekednek a km a lábaim nyomán, a szervezetem olyan szinte aktivizálom, és olyan energiákat bocsájtok ki, amiket érdemes szétteríteni magamban, és megjutalmazni magam érte. Semmi műanyag nincs ebben már, mint egy szál szép virág a mezőn, azt sem kell túlragozni, még is gyönyörű és meg is jegyezzük. Akinek van, szeme az lássa magát.

Legtöbbször egyedül futok, ám de nem magányosan. Csak én vagyok ott, de én nagyon is. Ennyire soha sehol nem tudtam még jelen lenni önmagamban. Kéz a kézben a testem és a lelkem.

Van, amikor olyan kitűnő az együtt állás, nem szakad ki a tüdöm, nem fáj a térdem, futok, és kilépek. Kilépek, és másik dimenzióba lépek át. És akkor sem kötelezettség, sem felelősség, sem fájdalom, sem kín, sem félelem és semmi, de semmi ilyen nem létezik. Vagyok állapot, lebegés valahol ég és föld között.

Nem hajkurászom ezt az élményt, de hálás vagyok, hogy többször át és megélhettem ennek a különlegességét. Egyébként minden futás más és más. Valamikor csupán a napi dolgok rendbe tételét végzem el az agyamban, és semmiféle eufória nem köszönt rám. Olyan is van, hogy idegesítenek az autósok, az emberek. Meg minden. Majd ennek az ellentétje; amikor kifejezetten jól esik és motivál, ha intenek, ha hajráznak, és valami spontán, kedves, motiválót oda szólnak az emberek. Ne de nem csak móka és kacagás ám minden, vannak a korcsmából haza karikázó férfinépek, nem szép és még attól sem szebb bórgőzös odaszólásaik is tarkítják az életem (olyan szívesen leverném a bicajról őket…).

De ami minden alkalommal, ott van, az a spártai fegyelem, és szigor. Nem tudtam sokáig, hogy ilyen kíméletlen és szigorú is tudok lenni. Amit a fejembe veszek, hogy ennyi és ennyi km most le fogok futni, azt le is futom. Annyira bírom ezt, és a levezető métereknél, élvezem az endorfint, amint szétárad bennem. Mindent másképp hallok, a tücskök ciripelése, a nyári szellő elsuhanását a fülem mellett, a lebukó Nap utolsó sugarait, a szénaszagot… a mellettem elsuhanó autókat. Harapom a levegőt, feldúsult vérem zubog bennem, valami sokkal többel válhattam egybe.

Nem, az életem egyáltalán nem könnyű. Sőt. De ettől a heti öt naptól, erősnek, legyőzhetetlennek, bátornak, és cél orientálnak élem meg magam. Úgy érzem ez nagyon nagy ajándék. Jóban lenni magammal, figyelni magam, megadni, ami jár a testemnek és lelkemnek egyaránt, úgy és akképpen, ahogyan csak én tudom azt megadni. Hisz a kulcs én vagyok és a zár is.

Itt pedig, Gerle Éva blogja:

https://csakazolvassa.hu/

 

 

 

Kulcs és a zár is én vagyok” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s